Sült rebarbarás saláta (vegán, téné, mindenmentes)

A közelmúlt egyik legnagyobb találmánya a konyhámban ez a rebarbarás sali. 😎 Imádom! 💜

Nem kéne meglepődnöm, hogy a rebarbara jól működik salátákban, hiszen technikailag ez egy zöldség. De én eddig mégis gyümölcsként használtam - sütikben, crisp-ekben (korábbi rebarbarás receptjeimet itt találod).

Ezután viszont tuti, hogy így fogom felhasználni ezt a szép rózsaszínű növényt.

A sült rebarbara kellemes, savanykás ízét szuperül kiegészíti az édeskrumpli és a dió. Egy balzsamecetes-mustáros öntet és a rukkola pedig csak fokozza az ízkavalkádot (és a pozitív egészségre gyakorolt hatásokat - lásd alább). 
A fehérjét grillezett tofu szolgáltatja, így ez a fogás önmagában is megállja helyét ebédre vagy vacsorára.




Következik pár gondolat a rebarbaráról és a rukkoláról, amit nemrég tanultam egy orvosoknak szóló, a University of Winchester által hosztolt táplálkozástudományi kurzuson.

Állítólag a rebarbara és a rukkola a leggazdagabb nitrátokban, melyből nitrogén oxid lesz. Utóbbi egyes kutatások szerint fontos az egészséges kardio-vaszkuláris rendszerhez. Dr. Greger ezen túl a "Hogy ne halj meg" c. könyvében azt állítja, hogy balzsamecet hozzáadásával fokozható ezeknek a zöldségeknek a pozitív hatása az egészségre.

Ebből ki tudja, mi igaz, de azt garantálom, hogy ez egy nagyon finom, egyszerű és tápláló fogás :)


Hozzávalók (2 főre)

  • néhány evőkanál napraforgó- vagy repceolaj
  • 2 közepes vagy 1 nagy édeskrumpli
  • 2 lilahagyma - elhagyható
  • 2-3 szál rebarbara
  • 1 evőkanál agavé szirup (vagy méz, ha nem fontos, hogy vegán legyen) - elhagyható
  • 200 g tofu
  • egy nagy marék dió
  • 3-4 marék rukkola
  • só, opcionálisan egyéb fűszerek
Az öntethez:
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • 1 teáskanál dijoni magos mustár
  • 1 evőkanál agavé szirup vagy méz - elhagyható
  • csipet fokhagyma por

Elkészítés

  1. A sütőt előmelegítem 180 C fokra. Sütőpapírt teszek a tepsibe.
  2. Meghámozom az édeskrumplikat, majd felvágom őket kisebb darabokra. 
  3. Egy keverőtálban összekeverem a krumpli darabokat 1 evőkanálnyi sütéshez használt olajjal, csipet sóval vagy édeskrumplihoz passzoló fűszerrel. Összerázom egy picit, majd kiöntöm a sütőpapírra. Mehetnek az előmelegített sütőbe.
  4. Közben felvágom a rebarbarát és felkockázom a tofut.
  5. A rebarbarát egy kis sütőtálba teszem és meglocsolom 1 evőkanál agavé sziruppal.
  6. Megpucolom a lilahagymát és felvágom karikákra.
  7. Elkészítem az öntetet és félreteszem.
  8. Amikor már 20 perce sül az édeskrumpli és kezd megpuhulni, akkor kiveszem a tepsit. Az édeskrumpli mellé teszem a rebarbarát, sütőtálastul. Az édeskrumpli mellé a sütőpapírra odateszem a lilahagyma karikákat. Ez utóbbit érdemes meglocsolni egy pici olajjal.
  9. Visszateszem a tepsit a sütőbe, ezúttal már krumplival, lilahagymával és rebarbarával. További 15 percig sütöm 180 C fokon.
  10. Egy serpenyőben felmelegítek 1 evőkanál olajat. 
  11. Amikor már forró az olaj, beleteszem a tofu kockákat. Sütés közben megszórom a tofut egy pici sóval, vagy más, tofuhoz bevált fűszerrel.
  12. A tofu kockákat kb. 5-10 percig pirítom, időnként megrázva a serpenyőt, hogy minden oldalán megpiruljon. 
  13. Amikor letelt a 15 perces sütési idő, a diót is beteszem a sütőbe (sütőtálban, vagy csak úgy, a sütőpapírra szórva). További 5 percig sütöm az édeskrumplival, lilahagymával és rebarbarával együtt.
  14. Amikor minden elkészült, tálalok: mindkét tányérra teszek egy nagy adag rukkolát, sült édeskrumplit, lilahagymát, rebarbarát és a grillezett tofu kockákat. Meglocsolom az öntettel, majd megszórom pirított dióval.
Jó étvágyat! 😋

Megjegyzések